Gyermeknevelés

Gyermeknevelés

Felvegyem mindig vagy ne vegyem?
Mit csináljak amikor hisztizik?
Mennyire és miben szóljak rá?
Testvérféltékenységgel mit kezdjek?
Hogyan vonjam be apát is a gyereknevelésbe?
Ott hagyjam ebéd után is az oviban, ha otthon a kistesó?
Az egyik könyv ezt írja a másik azt, a barátnőm pedig egy harmadikat mond. Melyikben bízzak?
És még folytathatnánk a sort, igaz?

A gyermeknevelés életünk talán legnagyobb megmérettetése, ám az is biztos, hogy a legértékesebb, a legtöbb felbecsülhetetlen jutalommal járó is.

Érthető, ha emiatt igyekszünk a legjobbak lenni. Hiszen ott van egy csöpp kis kiszolgáltatott, magatehetetlen jövevény, akit mindenhogyan el kell látni. Természetesen, hozza ő már fogantatásától kezdve személyisége bizonyos vonásait, azonban mi is alakítjuk, formáljuk a világról és a magáról alkotott képet.

Ám az állandó tökéletességre törekvés fárasztó és megterhelő a kétségek, az ellentmondó tanácsok, az energia-, és figyelemmegosztás igénye (hiszen nemcsak anyák, de társak is vagyunk és a ház tisztán tartásáról akkor még nem is beszéltünk) mellett.

Néha azt érezzük, hogy nem bírjuk, hogy kevesek vagyunk, hogy másnak ez mennyire könnyű, csak nekünk nem megy. Jó hír (bár annak a másiknak, akiről azt hisszük, hogy neki nincsenek gondjai kevéssé örömteli J ), nincs tökéletes szülő.

A szülő is ember, érzésekkel, emlékekkel, meghatározott teherbírással. Csak neki a dackorszak kezelése megy könnyebben, másnak a bilire szoktatás.
Az általában 1-2 alkalmas neveléssel kapcsolatos konzultáción nem csak azt lehet megtanulni, hogyan tekintsünk külső szemlélőként kérdésünkre/problémánkra, így értve meg önmagunkat és a másikat (gyermekünk, társunk) is egyre könnyebben, miközben ezáltal a más perspektíva által juthatunk immár mindenki számára megfelelő megoldásra. Gyakran arra is találhatunk “kiskapukat”, hogyan szakítsunk magunkra is időt, hogy több örömünk lehessen az anyaság, vagy nőiességünk megélésében.