Felnőtteknek

Felnőtteknek

 

Önismeret, életvezetésMindannyiunk életében van olyan pont, amikor nem találjuk a kiutat. Hiába beszélünk barátokkal, családtagokkal, csak az alagútban forgolódunk és ugyanolyan messzi marad nemhogy a fény, hanem a vége is.

Felnőttként, nőként/férfiként, szülőként, önálló élet előtt álló „gyermek”-ként, munkavállalóként számos szerepben és helyzetben állunk helyt a mindennapok során. Teljesen érthető, ha néha azt érezzük, kicsúszott lábunk alól a talaj.

 

Anyaként….
A szülő is ember, érzésekkel, emlékekkel, meghatározott teherbírással. Csak kinek a dackorszak kezelése megy könnyebben, kinek a bilire szoktatás.
Az általában egy-két alkalmas neveléssel kapcsolatos konzultáción nem csak azt lehet megtanulni, hogyan tekintsünk külső szemlélőként kérdésünkre/problémánkra, így értve meg önmagunkat és a másikat (gyermekünk, társunk) is egyre könnyebben – miközben ezáltal a más perspektíva által immár a mindenki számára megfelelő megoldáshoz is eljutunk. Gyakran arra is találhatunk “kiskapukat”, hogyan szakítsunk magunkra is időt, hogy több örömünk lehessen az anyaság, vagy nőiességünk megélésében.

Egyedülállóként…
Mind a szakítás, mind az újrakezdés esetében fontos lépcsőfok önmagunk megerősítése, önmagunk tisztán látása. A szakításnál ez a záró, társkeresésnél ez a kezdő momentum. Amit egyöntetűen tapasztalok férfi és női klienseim zöménél az az, hogy gyakran az új pár találásának mozgató rugója az egyedülléttől való félelem, nem annak valódi igénye, hogy egy szinten, függésmentesen megoszthassa az életét egy másik egyénnel.
Én nem osztom az „egyedül nem vagyok egész, csakis egy párral lehetek az” nézetet.
Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretjük a másikat maradéktalanul, annyira amennyire szinte elképzelni sem lehet. Ez pusztán azt jelenti, hogy nélküle is képesek vagyunk jól érezni magunkat, helyt állni. Gyakori, hogy ennek megtapasztalásában szükséges elindítani a hozzám fordulókat, miután egyedül maradtak.
Más esetben, van, aki ezt már elérve, az eddigi kapcsolatainak buktatóit, saját szerepét benne (hiszen mindig kettőn múlik, legfeljebb arányaiban térnek el a felek ballépései) szeretné megérteni, hogy egy következő kapcsolatban idejében felismerje és tudatosabban tudjon cselekedni.

Útkeresőként…
Gyakran érezzük, hogy nem vagyunk a helyünkön, szürkék, unalmasak a mindennapok, amin szeretnénk változtatni, de vagy az odajutás „hogyan”-ját vagy az irányt sem látjuk még tisztán. A lehetőségek számbavételénél ugyanazokat a köröket rójuk, míg aki érzelmileg érintetlenül nézi e spirált, egy-egy jól irányzott kérdéssel, összegzéssel máris megakaszthatja a körök további halmozását, hogy elkezdhessük a valódi célunkhoz vezető utat „járni”. Néhány alkalomtól hosszasabb kooperációig terjedhet e folyamat. Függ a kiinduló helyzettől, és elszántságunktól. Van, aki miután megtalálja az utat, máris nagyobb motivációval éli mindennapjait, míg van, akinek a kezdeti lépéseknél is elkél a támogatás.

Fél-nőttként…
Mára kitolódott az önálló élet(vitel) felé nyitás. Ilyenkor még nem felnőttként, de már nem is gyermekként próbálunk helytállni ezen a határvonalon, amit érezzük, hogy átmenet, de a „túlpart” egyelőre messzinek, homályosnak és gyakran rémisztőnek tűnik. Hiszen ott már a maradéktalan felelősségvállalás önmagukért is vár. Ilyenkor általában egy önismereti út indul, ahol végignézünk eddigi életünkön, erősségeinken, még megtámogatást igénylő képességeinken, és ezek megdolgozásával ugorjuk meg az előttünk álló küszöböt. Hogy az elindulásban, vagy a teljes folyamatban szeretnénk kísérőt, az tőlünk függ.

 
Bárhogyan is legyen, minden egyes alkalom során élethelyzeteink, reakcióink új megvilágításba kerülnek, hogy a korábbiaktól eltérő szemlélettel tekinthessünk rá önmagunkra, elakadásainkra.